#Recep Tayyip Erdogan

 

"Összeesküvő" rendőröket kapcsoltak le Törökországban

Többtucatnyi rendőrt hallgattak ki hétfőn Törökországban annak a kormányzati törekvésnek a részeként, amelynek célja a rezsimellenes összeesküvéssel gyanúsított tisztségviselők felhajtása, és ezzel az országban működő "párhuzamos állam" felszámolása - jelentette a helyi média.

MTI MTI

Megvan, kit nevez ki utódjának Erdogan
 

Megvan, kit nevez ki utódjának Erdogan

Ahmet Davutoglu jelenlegi török külügyminiszter veszi át a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) vezetését és ő fogja betölteni a miniszterelnöki posztot is - jelentette be csütörtökön Recep Tayyip Erdogan, az elnökválasztást megnyerő eddigi kormányfő.

MTI MTI

Erdogan:
 

Erdogan: "Hetvenhétmillió török elnöke leszek"

A leendő török államfő több ezer híve előtt, pártja ankarai központi épületének erkélyéről beszélve köszönetet mondott a rá szavazóknak, és azt hangoztatta, hogy az országban új korszak kezdődik, amely reményei szerint a nemzeti megbékélés időszaka lesz.

MTI MTI





Totális elnöki hatalmat akar a török miniszterelnök
 

Totális elnöki hatalmat akar a török miniszterelnök

A török miniszterelnök szerint országának át kellene térnie elnöki vagy "félelnöki" politikai rendszerre a vasárnapi elnökválasztás után. Közben Recep Tayyip Erdogan ellenfele gyanúsnak nevezte, hogy a hatóságok a kelleténél majdnem húszmillióval több szavazócédulát nyomtattak.

MTI MTI

Egyiptom berágott Törökországra
 

Egyiptom berágott Törökországra

Be fogják kéretni Törökország kairói ügyvivőjét Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnöknek az országot bíráló kijelentései miatt - közölte szombaton az egyiptomi külügyminisztérium.

MTI MTI

Majdnem száz rendőrtisztet vettek őrizetbe Törökországban
 

Majdnem száz rendőrtisztet vettek őrizetbe Törökországban

Többtucatnyi rendőrtisztet vettek őrizetbe Törökországban a korrupciós botrány miatt. Az őrizetbe vettek többsége kulcsszerepet játszott a tavaly kezdődött és a török kormányfőhöz közeli személyeket is kompromittáló korrupciós botrány kivizsgálásában.

MTI MTI


Törökországban támadta a török kormányt a német államfő
 

Törökországban támadta a török kormányt a német államfő

Élesen bírálta hétfőn Ankarában a német államfő Recep Tayyip Erdogan minapi intézkedéseit – közöttük a közösségi portálok betiltását -, amelyekkel az iszlamista gyökerű, konzervatív Igazságosság és Fejlődés Pártjának színeiben kormányzó miniszterelnök ellenőrizni akarja az internetet és az igazságszolgáltatást.

MTI MTI


Erdogan bocsánatot kért az örményektől
 

Erdogan bocsánatot kért az örményektől

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő szerdán Törökország nevében részvétét nyilvánította az Oszmán Birodalomban elkövetett mészárlások során "1915-ben meggyilkolt örmények unokáinak".

MTI MTI



Leszámolásra készül a török kormányfő
 

Leszámolásra készül a török kormányfő

Recep Tayyip Erdogan bejelentette választási győzelmét és megfenyegette ellenlábasait, akiket az őt érintő korrupciós botrányok mögött sejt. A török kormányfő feltehetően komoly leszámolásokra készül.

MTI MTI

Visszatérhet a Twitter Törökországba
 

Visszatérhet a Twitter Törökországba

Egy ankarai közigazgatási bíróság elrendelte a Twitter törökországi blokkolásának feloldását. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök múlt csütörtökön még csak fenyegetőzött a közösségi oldalak betiltásával, pénteken viszont tényleg lelőtték a Twitter Törökországban.

hvg.hu hvg.hu

Lelőtték a Twittert Törökországban
 

Lelőtték a Twittert Törökországban

A Twitter-felhasználók jelentős része belépéskor csak a távközlési hatóság üzenetét láthatta, amely szerint bírósági döntések alapján a hozzáférést megtagadják. Törökországban a jövő hét végén helyhatósági választásokat tartanak, és a kormány szerint a közösségi portálokat ellenzéki csoportok a lejáratására használják.

MTI MTI